Bali barátunk rendesebelehúzott a Devil 10-be. Nyereményautó, helyszínen a fél Való Világ, Összeesküvők, Kőváry Barna, na és persze ismét Debrecen legrangosabb tuning treffenje, a jól ismert Nagyerdei Stadionban.
A Tuning Show Krakkó második napja is javában tartogatott meglepetéseket. Az éjszakába nyúló hivatalos afterparty-t nem teljesen kihevervén, kissé megkésve érkeztünk a már javában dübörgő rendezvényre.
Sydney idén októberben esedékes, éves nemzetközi autókiállítása, a 2012 Australian International Motor Show keretei közt egy igen érdekes izomautó is bemutatkozik a nagyközönségnek.
A két napos áprilisi rendezvény után egy pár fokkal szolidabb bulival várta a járművek iránt érdeklődő publikumot a Pécsi Autó és Motor Show csapata az Expo Center területére.
A német AC Schnitzer felfedte a BMW 650i Coupehoz gyártott vadiúj tuning szettjét. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ugyanezeket a kiegészítőket egyszer már ellőtték, méghozzá szeptemberben a kabrióhoz.
Dél-Németországban, Ulm közelében fekszik Illertissen városkája, ahol a 26 éves Dominik Rapp már 2012 óta reszelgeti nem mindennapi kis fauvéját. Az anno újonnan hozzá került Polo mára közel sem gyári oldalát mutatja.
Utoljára 2012-ben voltam XS Carnight-on,akkor még Drezdában. Európa akkori legnagyobb tuning találkozója hihetetlen élmény volt. Az idei eseményt eredetileg Wolfsburg-ba tervezték, de mivel megkapták az engedélyt újra a Stadionhoz, így maradt. Ahogyan hirdetve is lett : „Berlin, what else?” ;)
A wolfsburgiak legnépszerűbb modelljének első példánya 1974-ben gördült le a gyártósorról, 2012-ig 29 milliót adtak el belőle. A kerek évforduló okán cikkükben röviden végigjárjuk a Golf generációit.
A DriftGP Hungary, a Drifting.hu valamint a Gyorsulási Futam első szezonnyitó rendezvénye következik április 14-15-én a Tököli reptéren! Magyarország extrém autós szakágait összefogó szervezetnél, - annak független működésének köszönhetően, nem kell tartani attól, hogy az idei évadban bármely rendezvény elmarad!
Bizony nincs rossz dolga az amerikai autósnak: ma érkezett a Megan Racing felhívása, hogy autókat keresnek tuning alkatrészek ingyen beépítésére és tesztelésére.
Rossz hír azoknak, akik már a zsebükben érezték a luxusautó kulcsát: a Worcestershire-ben honos gyártó cég bejelentette, hogy a beharangozott 2012-es Genfi Autoszalonon való debütálás elmarad, és még legalább 2 évet kell várni, mire az Eva GT végre gyártásba kerül.
A tuning cégek azon is versenyeznek, hogy egy új autóhoz melyikük adja ki leghamarabb a kiegészítő csomagját. A német Lorinsernél ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre, ugyanis úgy jelentették be a 2012-es ML-hez megálmodott spoiler szettet, hogy saját elmondásuk szerint is akár még hónapokig is fejlesztési stádiumban lehet.
A 2012-re taksált Volkswagen Beetle-t, földi halandók maximum a Wörthersee Tour keretei között láthatták élőben, néhány kiválasztott fanatikus azonban már most átépített egyet a csak idén ősszel kereskedelmi forgalomba kerülő kisautóból.
A 6,5 milliárdos beruházás buszokba szerelt GPS-t, hatékonyabb utastájékoztatást foglal magában és egyenletesebb járatsűrűséget eredményez majd. Az átalakítás 2012 nyarára fejeződik be.